egészségügy

A rák ma már nem feltétlenül halálos megbetegedés

Javult a rákos megbetegedések gyógyulásának aránya

Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) felmérése szerint 2006 és 2013 között 12-13 százalékkal javult a rákos betegek gyógyításának eredményessége Magyarországon - jelentette ki az M1 aktuális csatorna műsorában az OOI főigazgatója.

Mi lenne a magyar egészségüggyel szponzorok nélkül?

9 millió forint értékű ultrahang-diagnosztikai készüléket adományozott az AVON a Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinikájának - így kezdődött a hír. Minden alkalommal, amikor kezembe kerül egy sajtóközlemény valamely admonáyozóról, gondolataim előtt először egy sötét felhő suhan el, hogy már megint itt egy cég, aki PR megjelenést szeretne. És majdnem minden esetben - most is - arra jövök rá miután megnyitom a cikket, hogy ennyiért hirdetési felületet vehetnének és PR cikket mellé, mégsem ezt teszik!

Információ az egészség szolgálatában

Elindul a Segítő kezek infokommunikációs modellprogram, a projektben Budapest V. kerülete, valamint Szombathely és Kisvárda vesz részt - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Paraszolvencia - avagy hová lett a pénz és az orvosok?

A paraszolvencia („hálapénz”) hagyománya egészen az orvosi ellátás ingyenessé válásági nyúlik vissza: amint megjelent az ingyenes ellátás, rögtön megjelent a hálapénz is. A betegek hirtelenjében nem tudták kezelni, hogy házhoz hívják az orvost és a korábbiakkal ellentétben immár ne adjanak neki semmit!

Funkcióját, megjelenési formáját tekintve három típusát különböztethetjük meg: